Duna-menti gyorsvillamos hálózat koncepciója
Munkaanyag: változhat, változtathatsz rajta. Nem független terv, épít több, korábban (index fórumon) megjelent ötletre (todo: hivatkozások). Egyelőre koncepció szintjén áll, messze van még a tervezéstől. Bármilyen kommentet szívesen fogadok.
A terv alapfeltevése
Kultúrált, gyors eljutást akar biztosítani észak-dél irányban a Duna mindkét partján, keresztezve azt a Lánchídon. Az autónál gyorsabb, nagyrészt elzárt, városnézés szempontjából sem utolsó útvonalaktól nagyobb utasvonzó képességet remélünk. Ehhez P+R támogatásra is szükség lesz minimum a végpontokon. A jórészt elzárt pálya lehetővé teszi, hogy ezeken a szakaszokon vezető nélkül haladjon a jármű; ehhez a vonali váltás bevezetése szükséges.
A terv tartalmazza a Lánchíd autóforgalom elöli lezárását, ill. opcionálisan a MillFAV hosszabbítását. Ez várhatóan komoly ellenállást vált ki; ugyanakkor
gyorsítja az autós közlekedést a budai felső rakparton. A Szentendrei HÉV használata első látásra konkurál az M5-tel, azonban annak megépülte után inkább a tervezett budai É-D villamostengelyt váltaná (egészítené) ki.
Alapterv, gerinchálózat
A hálózat alapját a 41, 19, 2-es villamosok pályája (utóbbi meghosszabbítva legalább az Árpád útig), valamint a Szentendrei és Ráckevei HÉV belső szakaszai képezik; továbbá a Lánchídon vezetett villamospálya. Mindezen pályákat villamos üzemre kell alakítani a terv megvalósulásához (a Lánchídon elképzelhető akkumulátorüzem is műemlékvédelmi okokból).
A koncepció szerint maximum 5 perces követéssel érkeznének 3-6 k.e.-nyi járművek a Lánchídhoz. Itt szétcsatolnának kb. 1/2-1/2 arányban. Az egyik fél ezután rögtön összecsatol a Lánchíd túloldaláról, azonos irányból érkező (eggyel korábbi) szerelvénnyel, míg a másik áthalad a Lánchídon, és az itt kialakított megállóban bevárja a következő szerelvényt, majd összecsatol. Megfelelő ütemezés esetén elérhető, hogy az összecsatolás alatt leszálló utasok számára ellentétes irányban (pl. Dél-Budáról érkező, Lánchídon áthaladó utasnak Pesten Dél felé) gyors átszállási kapcsolatot biztosítsunk. A másik két lehetséges irány kiszolgálása a rendszerből adódóan átszállásmentes.
A terv megvalósításának lépései lehetnek:
- Ráckevei HÉV bevezetése az M4-építkezésig; Batthyány téren a villamos és HÉV sínek összekötése.
- Említett HÉV-ek villamosüzemre alakítása (lényegében 41 és 19 hosszabbítása Szentendre felé).
- Lánchídon villamospálya kialakítása, le- és felhajtókkal mindkét oldalon minden irányban. A Clark Ádám téren, ill. Roosevelt téren villamosmegállók kialakítása a csatoláshoz szükséges vágánykapcsolatokkal.
- M4 építkezés után a felszabadult 2-es vonalának és a Budai oldalnak az összekötése a Lánchídon (a fentiek szerint)
- 2-es villamos meghosszabbítása
- MillFAV meghosszabbítása
Kiegészítő terv: MillFAV által biztosított kör6-haránt
Gazdaságossági szempontból vitatható
A kiegészítő terv nagyban épít a kör6 megvalósulására, ill. figyelembe vesz legalább egy, az Erzsébet-hídon átvezetett villamost is (pl.
KarolinaTerv). A MillFAV a Belgrád rakparton jönne a felszínre, haladna át a Lánchídon, majd bevágásban a Várhegy alatti alagútban. Utóbbin a továbbiakban csak tömegközlekedés és személyautó-forgalom engedélyezhető a mainál magasabbra emelt útszinten. Az alagút túloldalán haladhat felszínen, vagy bevágásban a Krisztina térig, innen elképzelhető a 18-as villamos mentén, vagy a Márvány utca felé történő folytatás(?). A MillFAV hosszú folytatása nem gazdaságos, viszont a mai 61-es elérésével hatékony átmérőt jelenthet a kör6-osnak. Így mind észak-déli, mind kelet-nyugati irányban 2-2 villamos biztosítana harántot a kör6-osnak a mai metrókapcsolatok mellett.
Ali megjegyzései
- Lánchíd: már több elképzelést is tanulmányozhattam és több, egyenként is nehéz problémába futottak bele, amikre jól megalapozott megoldásokkal kellene reagálni:
- A Lánchíd által biztosított szélesség kevés lehet.
- lorro: csak kötöttpályára gondoltam, szélén gyalogos sávokkal, ill. esetleg vásárral.
- Ali: Öööö... a "gyalogos sávok" a külső járdák. Belül meg nagyon kevés hely van. Vásározni kötöttpályás beépítés mellett nem lehet -- és ne gyere most indiai példákkal, azokat én is láttam.
- A Lánchíd a kötöttpályás járművek által keltett dinamikus terhelést nem viseli jól (általában a függesztettpályás hidak szeretik ezt a legkevésbé).
- lorro: erről nyilatkozzanak a statikusok, én ehhez nem értek kellőképpen. Mindenesetre bruttó 5 percet adtam az átkelésre kiegyenlítéssel. Így is esélytelen?
- Ali: Alapvetően az a kérdés, mennyivel csökkenti a híd élettartamát a kötöttpálya. Ha az jön ki, hogy kevésbé, mint a mai folyamatos gépkocsiforgalom, akkor jobb a kötöttpálya. Tartok tőle azonban, hogy a Lánchidat az újjáépítésekor sem tervezték kötöttpályához. Több információ kellene, mert ugye azért a régi hidakban jelentős túltervezés van.
- A Lánchíd "ráépítéses" (pl. ? és felette útpálya) megoldása súlyos esztétikai, városképi változásokkal jár, enélkül viszont vagy csak kötöttpálya, vagy csak "bus only" közút, vagy csak kerékpárút lehet rajta.
- lorro: ezt semmiképp nem támogatnám, mint említettem, villamos, ill. max. busz, valamint gyalogos a szélén.
- ? meghosszabbítás: A Lánchídon kívül szó esett még egy belvárosi gyalogoshídról, aminek alsó szintjén átvezethető lenne a túlpartra, nagyjából a Várhegy déli végéhez. Ha a Lánchídon lenne átvezethető, akkor logikus a Krisztina tér -- Márvány u. -- Királyhágó útvonal, ezzel a Böszörményi úthoz is kapcsolatot ad. Ha az új gyalogos hídon át vezet, akkor van egy nagyon költséges variáció a Naphegy tér alatt szintén a Királyhágó felé, vagy a Hegyalja -- Csörsz -- Apor útvonal, szintén felszín alatt.
- lorro: ezt a tervet ismerem, a hátránya, hogy hidat kell építeni és a hídépítő lobby a nyugati vidéken erős, Bp-en inkább a mélyépítőké a zsíros falat
- Ali: Ha épül, akkor bűn lenne csak gyalogoshídnak épülni. Ha nem épül, akkor nem épül, egyszerű.
- HÉV-ek és villamosvonalak összekötése: a ráckevein gyakorlatilag vagy feszültségváltás (és a betáp rendszer átépítése), vagy kétfeszültségű jármű kell, valamint pár méter vágány ahhoz, hogy a Jászaitól Dunaharasztiig WLB-szerű vonalunk legyen. A túlparton ugyanezek mellett a szintkülönbség is komoly probléma, ugyanis a Batthyány tér kéregállomása egyben fejállomás is, azaz a gyalogos teret kettévágná ezen a szinten a folytatása. Előbb emelni meg a közút miatt problémás. Mindemellett ott a Lánchíd alatti sikán problémája is, mivel a Lánchíd horgonykamráját nem lehet átvágni.
- lorro: írtam fentebb, hogy villamosként működne a teljes hálózat, annak megfelelő műszaki paraméterekkel. A Batthány tér Duna felőli részét szerintem főleg az átszálló utasok használják ma. Esetleg panorámadobogó a gyalogosoknak
? A Lánchíd alatt nem vezetnék semmit, legfeljebb bicikliutat: mindkét oldalon a felszínen vinném el a tömegközlekedést (igen, a terek felét autók elől lezárva, hiszen a hídra úgysem hajthatnak fel)
- Ali: Hmmm, ez utóbbi tényleg jogos... Bár sikán így is lesz a pályában, de legalább elnyújtható. Batthyányra meg kellene egy állomásterv.
--
LorandSzollosi - 13 Aug 2007